A bibliánk egy meglehetősen jó, és érdekes színdarab. Nem megy ki a divatból, nem veszít az értékéből, nem unjuk meg, sok benne az allegória, a példázatok, százan százféleképpen értelmezzük, sőt, rétegesen is értelmezhetjük. Egy-egy bibliai kijelentés egy időben jelenthet ezt is, azt is, amazt is, vonatkozhat múltra, jelenre, jövőre.

A szereplői sem maradnak le ez mögött a színvonal mögött. A darab kulcsfigurája ugyan Isten, az Atya, de ő azért a háttérben marad, a kulisszák mögött. Jézus az, aki előtérben van, és aki a legtöbbet vállal a darabból.

Istenen kívül vannak még más láthatatlan szereplői is a bibliának - ezek a Sátán, az Ördög, és az angyalok.

Az Ördög és a Sátán a bibliában nincs egyértelműsítve, bár sejtéseket ad róla, hogy ez nem egy, hanem két lény. A Sátán végeredményben Lucifer, a legkülönb Isteni teremtmény, aki szembefordult Istennel. Az Ördög a szabad lélek, amelyet már nem lehet befogni.

Az Ördög az a Teremtő Lény, aki az Ősforrással összhangban egzisztál, aki a lelket az önmegvalósításban segíti, és nem sajátítja ki magának, mint Isten. Az Ördög, a TL nem veszi fel szemtől szembe a harcot Istennel. Isten ellen minden embernek magának kell megvívni harcát - az Ördög az embert csak a saját lelkierejének megszerzésében, felépítésében segíti.

Lorber Jakab az írásaiban szintúgy nem pontosan különbözteti meg a Sátánt és az Ördögöt, néha összemossa a kettőt:

„Lucifer, azaz Világossághordozó volt az ő eredeti s tulajdonképpeni neve.
Isten az ő lényébe gondolatainak végtelenségét plántálta át, hogy Lucifer világosságában megérjenek, s e hatalmas szellem fényéből világosan gondolkodó lények tudatos világa teremtődjék. A végtelenség e fényes lényektől mind jobban benépesült volna, amire a végtelenségben kimeríthetetlen hely állt volna rendelkezésére.”

Itt valóban a Sátánról ír, Luciferről, akit isten bőkezűen megáldott szellemével. A Sátán, Lucifer a legnagyobb Isteni Szellem.

A továbbiakban a Sátán fogalma alatt azonban már az Ördögöt kell értenünk:

„A Sátán lelkét önerejéből akarja felszabadítani; ... (Sátán) az emberek közül már sok szellemet kiképzett a maga számára, és a továbbiakban a saját angyalai útján gyakorolta a hatalmat. A diabolus, azaz ördög nem más, mint a Sátán iskolájában kiképzett, kifejlődött s megizmosodott szellem. Ezt ne úgy értsétek, hogy a Sátán egy tényleges iskolájában kiképzett szellem, hanem E SZELLEMEK ÖNMAGUKBAN ÖNMAGUKAT KÉPEZTÉK KI ERRE AZON INTELLEIGENCIA RÉSZECSKÉK SEGÍTSÉGÉVEL, MELYEKET A SÁTÁN KISUGÁRZÀSÁBÒL FELVETTEK MAGUKBA. E szellemeket, akik így önmagukban hordják a Sátán szellemét, nevezzük ördögöknek, vagy a Sátán tanítványának."

Ez nagyon szép megfogalmazása az önfelépítésnek, önmegvalósításnak: „E szellemek önmagukban, önmagukat képezik ki”, a sugárzás pedig az ősforrás sugara. Nekünk, embereknek tehát önmagunkban, önmagunkat kell kiképezni, és ebben segít bennünket a belénk ültetett ősforrás sugara, szellemisége.

A „Sátán” szóval ez az írás arra utal, hogy Lucifer mellett az ősforrás is ellensége Istennek, mivel az ősforrással a lények felépítik saját szellemiségüket, és az öröklétben nem lesznek Istenre utalva.

Az alábbiakban újra megjelenik a Sátán:

„Satana az Istennel szembehelyezett ellenpólust jelenti, s mint Satanát, tényleg az Úr helyezte szembe önmagával, mint ahogy a férfi áll szembe a növel.

Mint ahogyan tudjátok, e hatalmas szellem végtelen nagy hivatása az lett volna, hogy Mellettem mint egy második Isten szerepeljen, és éppen ezért nagyságának és rendeltetésének megfelelően, nagy szabad akarati próbát kellett volna kiállnia, amit - mint azt tudjátok is - nem tudott kiállni, mert az Istenség fölé akart emelkedni, hogy uralja azt.

Rangkórság volt az első bűn, mellyel az Istenséggel szembehelyezkedett. Miután azonban az Istenség nem volt hajlandó részére előnyt biztosítani, s Önmagát Lucifernek aláhelyezni, haragjában tűzbe jött, s az Istenséget meg akarta semmisíteni, amihez meg is lett volna a szükséges ereje, ha az Istenség az Ő örök bölcsességénél fogva még idejében meg nem köti. Természetesen talányosan hangzik, hogy e szellemben oly végtelen nagy erő lakozott, hogy még az Istenséggel szemben is harcolhasson, s hogy az Istenség végül mégis annyira lefogja az erejét, hogy az örökkévalóságig tehetetlenné válik - ami egyenlő a megsemmisüléssel. A dolog nyomban érthetővé válik, ha meggondoljuk azt, hogy az Istenség e szellemben valójában éppen a második énjét állította fel. Jóllehet, időben teremtett lényiség volt, ennek ellenére a végtelen térben az Istenhez hasonló erővel, ellenpólusaként kellett volna betöltenie hivatását.

E hatalmas szellemben az Istenség saját fényét koncentrálta, s így az egész végtelenségre Istenhez hasonló hatalmat nyert. Ezért lett volna ahhoz is ereje, hogy az Istenséget megragadja, s tehetetlenné tegye.

E helyzetben pedig már nem Satana többé, hanem - mivel önmagát elkülönítette az Isteni rendtől - Sátán a neve, ami azt jelenti: az istenséggel azonos pólus. Azt viszont tudhatjátok, hogy az azonos sarkok soha nem vonzzák, hanem taszítják egymást.”

Sátán tehát az Istenséggel azonos pólus - pontosan annyi képességgel bír, mint Isten. Jézusnál viszont láttuk - bár sok képessége volt, mégsem volt isteni képessége, mégis mindig az Atyára hivatkozott, mégis mindig a szellemek, az angyalok segítették, mégis a Sión hegyére „kellett” neki menni, imádkozni, ha ereje fogytán volt, ha fel akart töltődni. Lucifernek nincs szüksége imára, nincs szüksége töltődésre.

Ezt az erőkülönbséget Jézus és a Sátán között a szellemi különbség okozta. Jézus lelki beállítottságú lény, a Sátán szellemi beállítottságú. A Sátán fellázadhat Isten ellen, mert van hozzá ereje, képessége - Jézus nem lázadhat, sem ereje, sem képessége - ezért is volt áldozati bárány. De csak volt - Jézus értelmes lény, és a további leszületésekben folyamatosan építi saját lelkét, saját szellemiségét. Áldozati bárány többé nem lesz belőle - már csak azért sem, mert Jézus nem szellemi teremtmény, mint Lucifer, hanem lelki, és először mindig a lelki ember jut el az önmegvalósításhoz - csak az után a szellemi.