A régi kelták (akik akkoriban a mai Nagy-Britannia és Franciaország északi részén éltek) úgy tartották, hogy mindazok, akik az előző évben meghaltak, ezen a napon visszajönnek az élők közé, mégpedig azért, hogy beleköltözzenek valakinek a testébe. Hitük szerint az idő és a tér törvényei ekkor nem voltak érvényesek, ezért az élők és a holtak világa egy napra egyesült. Hogy elriasszák a holtak szellemeit, az élők mindenféle trükköket találtak ki. A házaikban eloltották a tüzet, hogy azok hidegnek és barátságtalannak tűnjenek. Ők maguk pedig ijesztő ruhákba öltöztek, és nagy zajt csapva járták be a környéket, hogy elijesszék a szellemeket. A tűz kioltásához kapcsolódó másik magyarázat szerint ezen a napon a közép-írországi Usinachból hozták el a druidák (a kelták "papjai") szent tüzének lángját, és ezzel gyújtották meg újra a házakban a tüzet. Később rómaiak is hagyományaik közé illesztették (beolvasztották) ezt a kelta ünnepet is, bár kicsit módosítva, a fák és virágok istennőjének októberi ünnepségéhez kapcsolva azt. Az idők során pedig szinte teljesen elhalványult a félelem, hogy ezen a napon az embereket megszállhatják a holtak szellemei. Ugorjunk most egy nagyot az időben, a római korból az 1840-es évekbe. Ekkor érkezett ugyanis, az ír bevándorlóknak köszönhetően, a Halloween Amerikába, ahonnan azután valóban elindulhatott világhódító útjára a XX. században, a hamburgerrel, a Rolling Stonesszal és Hollywooddal egyetemben. A beöltözésen túl még két jellemző hagyomány kapcsolódik az ünnephez. Az egyik a töklámpás készítése, a másik pedig a "kapok vagy adok" (trick or treat), pontosabban az a szokás, hogy a gyerekek házról házra járnak és édességet kérnek mindenhol. Ez a "kapok", ha pedig ez nincs, hát sor kerülhet az "adok"-ra, vagyis hogy valamivel "megviccelik" a ház lakóit. Ez az utóbbi nem a kelta hagyományhoz kapcsolható, annál jóval újabb, egy november 2-ára eső (halottak napja) keresztény tradíción alapszik. A kilencedik században terjedt el a szokás, hogy ezen a napon a korai keresztények bekopogtattak a házakba, és ún. léleksüteményekért cserébe ígéretet tettek, hogy imádkoznak a lakók elhunyt rokonaiért. Akkoriban ugyanis azt tartották, hogy minél többen és többet imádkoznak valakinek a lelkéért, annál valószínűbb, hogy az a mennyországba kerül. A töklámpa (Jack-o-lantern) azonban nagy valószínűséggel ír eredetű. Egy monda szerint élt egyszer egy Jack nevű részeges naplopó, aki egyszer átverte magát az ördögöt. Amikor aztán meghalt, persze nem kerülhetett a mennyországba, mert nem éppen példás életet élt, de a pokolba sem engedték be "viselt ügyei miatt". Hogy a sötétségből kitaláljon, az ördög mindössze egyetlen izzó széndarabot adott neki, amit Jack egy óriási répa kivájt üregében próbált minél hosszabb ideig életben tartani. Amerikában aztán, mivel ott több volt a tök, a gyakorlatias írek azzal helyettesítették a répát. Persze vannak olyanok, akik azt mondják, hogy ezen az estén tilos volt hosszú útnak indulni. Aki mégis erre kényszerült, a töklámpással védte magát az ártó, bajt hozó kísértetektől, tündérektől akik - mint tudjuk - igen nagy számban előfordultak akkoriban Írországban. Mára mind a kelta újév ünneplésének, mind az imádsággyűjtésnek hagyománya a múltba veszett, de megmaradt nekünk a töklámpás, a beöltözés, sőt még sütit is megpróbálhatunk beszerezni, mármint ha jól ismerjük a szomszéd nénit.