- Már nem hisznek bennünk - fakadt ki elkeseredetten a tündöklő smaragdzöld színű tündér. - Nem hisznek – legyintett egy szivárványmód pompázatos példány – az egy dolog, de mivel nem hisznek, már nem is szeretnek bennünket! És azt mindannyian tudjuk, ez milyen végzetes következményekkel jár, hiszen szeretet nélkül a tündérnép megsemmisül. Napról-napra kevesebben vagyunk – törölgette a szemébe szökött könnycseppeket. - Ezt mindannyian tudjuk, de mit tehetünk ellene? - Talán gyakrabban kellene mutatkoznunk az emberek előtt; vagy megpróbálhatnánk felvenni velük a kapcsolatot, és úgymond „hivatalosan” is a világuk részévé válni – próbálkozott Smaragd bátortalanul, de a többiek lehurrogták. - Nézd meg a törpéket! Keveredni kezdtek az emberekkel, aztán pár generáció, és volt törpe faj, nincs törpe faj. Az óriások is próbálkoztak: tőlük féltek, ezért írmagjukat is elpusztították, nem beszélve a sárkányokról. Szerinted rólunk, varázslelkű lényekről mi lenne a véleményük? Keveredésre nemigen vagyunk alkalmasak már csak az eltérő genetika miatt sem, hasznunk nincs, tehát csak a halált szánhatják nekünk… - Gondolkodnunk kellene valami jó megoldáson. Esetleg elmenekülhetnénk… - Máshol sem jobb a helyzet, érintetlen erdőségek meg már alig maradtak. - Hoppá, az érintetlenről jutott eszembe… Ti is ismeritek a legendát, amelyet őseink hagyományoztak ránk? - Az öreg nénéről, aki bűbájjal el tudja bújtatni lelkünket egy más fajhoz tartozó élőlényben? - Igen, akivel később – mintegy szimbiózisban - élhetnénk. Igaz, a halál még probléma, a mi lelkünk ugyanis örökké él, de hát azután legfeljebb választunk majd másikat! A néne talán erre is tud majd megoldást! Induljon hát tüstént egy küldöttség az erdő sűrűjébe, követségbe, és hozzátok magatokkal a varázsos anyókát! - Mi – fordult a többiekhez Smaragd – eldöntjük, melyik fajjal szeretnénk összekötni az életünket. Mert csak egyszer lehet választani, ha nem sikerül, boldogtalanok leszünk örök életünkre. A kiválasztott tündérekből álló csapat sebesen elindult az erdő sűrűje felé, míg a tisztáson maradottak között szinte rögtön ezután kitört a parázs vita. - Méghogy ember! Piszkosak, otrombák, és olyan primitívek! Legyünk inkább valamilyen állat! – hangzott az egyik vélemény. - És mire gondolsz kincsem, talán patkánytestbe vágyol? – csúfolódott egy aranyszín lényecske. - Hé, elég legyen a vitából, veszekedésből. Mindenki dönthet – de csak részben. Egy falevélre körmöljön rá minden jelen lévő egy tulajdonságot, amelyet feltétlenül szeretne megtartani. Aztán majd egyeztetünk. Az apró tündérek órákon át kuporogtak levelük mellett, mire sok javítgatás után úgy tűnt, kialakul a végső lista: ki milyen tulajdonságát tartaná meg legszívesebben. A leveleket halomba gyűjtötték, majd egyenként kezdték felolvasni a rájuk rótt szavakat. - Szeretetreméltóság, szépség, különbözőség, intelligencia, szép hang, érzelmi érzékenység, - eddig jó lesz. - Nézzük a többit! Repülés, telepatikus kommunikáció – hát ezek már kétségkívül rázósabbak, de talán a varázsanyókának sikerül megoldania. Hoppá, de egyáltalán létezik ilyen állat? Igen, egy van, de ezt nem említem meg a többieknek addig, amíg a mamó ide nem ér. Hátha nem jó? Vagy nekik nem tetszik majd? Egy állat, amely szeretetreméltó; szép, számtalan külsejű létezhet belőle; intelligens; a hangja szép, kifejező; érzelmekre fogékony, ám ő is tud érzelmileg befolyásolni; repülni – részben – tud. Legalábbis nincs elveszve, ha a levegőbe kerül. Telepátia? Hát erre vonatkozóan sajnos nincsenek információink…De egy ilyen állat kétségkívül van. - Anyóka csak holnap reggel ér ide leghamarább, addig aludni kellene, javasolta az izgatottan röpdöső és csevegő tündéreknek Smaragd. S bár akadtak tiltakozók, szép lassan mindenki szemére az álom köde borult. Másnap a tündérnép hangos zsivalyra ébredt: megérkezett a küldöttség a varázsanyóval. Megvendégelték, tisztelettel kínálgatták finom hajnali harmattal, majd előtárták óhajukat. Anyóka sóhajtozott egy sort, majd belekezdett az áhítattal hallgató tündérek felvilágosításába. - Jól meg kell gondolnotok, hiszen egy ilyen varázslat visszafordíthatatlan. Felelősséggel kell választani, mert emellett a faj mellett kell kitartanotok. S ha az ő életük véget ér – a ti lelketek ugyanis halhatatlan – leszármazottaikban éltek tovább. Döntöttetek? A tündérek összenéztek, majd bólintottak. - Akkor legyen! Mikor felébredtek, már az új testetekben éltek. Sok szerencsét új formátokhoz! Másnap reggel egy kislány csodásan tarka bundájú, hatalmas zöld szemű állatkát pillantott meg, s a következő pillanatban már a lábszárához simuló bársonypuha bundát is érezte. - Anyúúúúú! Nézd már, milyen aranyos cica! Annyira szeretném, ha velünk lakhatna! Smaragdnak hívnám, hisz nézd a szemét! – Az édesanya ránézett a tiszta, ápolt jószágra, és ellenkezése hirtelen semmivé vált. Ahogyan még számtalan édesanya szíve lágyult meg szerte a világon, megpillantva az állatok tökélyét: a macskát. Akik – a tündérek lelkével, örökségével - azóta is társaink.