Az ősi pogány világban az emberek képzeletében az isteneken kívül még különböző lények is éltek. „Hatáskörük“ és képességeik félig isteniek, félig emberiek voltak. E rendkívüli lények két csoportba oszthatók. Az elsőbe tartoznak a félistenek vagy hősök, az óriások és a tündérek. A második csoportba tartoznak az ördögök, boszorkányok, lidércek s az ezekhez hasonló rossz lelkek. Népmeséinkben hősökkel, óriásokkal, törpékkel, tündérekkel, boszorkányokkal lépten-nyomon találkozunk. A hősök mindig rokonszenves alakok. Az óriások, a törpék és a tündérek pedig ismét két részre szakadnak, jókra és gonoszakra. A boszorkányok, lidércek és a rossz szellemek között nemigen találkozunk a jósággal. A boszorkányokról szóló hit az ősi pogány világból átszivárgott a kereszténységbe, bár a boszorkányok szerepe módosult. A pogány világban tevékenységük a kuruzslásokban kimerül. A keresztény világban viszont, különösen a sötét középkorban, az emberek a megmagyarázhatatlan és rendkívüli dolgok megjelenését a boszorkányoknak tulajdonították. A boszorkányokat olyan eretnek szekta tagjainak tekintették, akik rendkívüli képességekkel vannak felruházva. Meg voltak győződve arról, hogy a boszorkányok az ördögökkel állnak összeköttetésben, azok szeretői, s az ördögök segítségével rendkívüli, természetfölötti dolgokat képesek véghezvinni. Elsősorban is emberi alakjukat akkor tudják megváltoztatni, amikor akarják. Mivel az ördögökkel álltak szövetségben, természetesen megtagadták Istent, lemondtak az örök üdvösségről, fő feladatuk az emberek megrontása, bármi úton való elpusztítása volt vagy legalábbis károkozás. Ezek véghezvitelére sok eszköz állt rendelkezésükre. A boszorkányok a kereszténység elterjedése előtt az anyaistennőket és a szarvas termékenységisteneket imádták. A kora középkori egyház még türelmesnek mutatkozott ezekkel a nőkkel szemben: egyszerűen badarságnak tartotta a hiedelmeket. A boszorkányokban való hit nagyon hosszú ideig élt a köztudatban, nemcsak a középkorban, hanem bizony még az újkorban is.

A 14. századtól kezdve azonban megváltozott a hivatalos egyházi politika: heves boszorkányüldözésbe kezdtek, ami a 15. századra elérte csúcspontját. VIII. Innocent pápa 1484-es bullája pedig a boszorkányságot halállal büntetendő szentségtörésnek nyilvánította. Két évvel később a két német dominikánus szerzetes, Heinrich Kramer és Jacob Sprenger megjelentette a boszorkányvizsgálat alapművét, a hírhedt Boszorkánykalapácsot (Malleus Maleficarum) — és fellobbantak a máglyák. „Minden boszorkányság a test vágyaiból ered, amely a nőben határtalan — írja a Boszorkánykalapács. — A nők ingadozóbbak hitükben, mint a férfiak, könnyebben befogadják a külső hatásokat, azonkívül fecsegők, és képtelenek eltitkolni egymás elől gonosz fortélyaikat, s minthogy gyengék, titkos eszközökhöz folyamodnak, hogy nyerhessenek.“ A boszorkányság alapkönyve úgy tartotta: a nők megmagyarázhatatlan gonoszságának természetes oka az, hogy a nők érzékibbek, mint a férfiak. Ez megmutatkozik a nők undorító bujaságában is, amely rávette őket, hogy démonokkal és a gonosszal érintkezzenek. Ezenkívül már az első nő is hamis volt, hiszen a hajlékony bordából teremtették, amely elfordult a férfitól, és mivel ennek a hiányosságnak a következtében tökéletlen állat, mindig is csalárd és gonoszsággal teli volt. A kor tudománya szerint a nők képtelenek mérsékelni őrjöngésüket, haragjukat sem tudják csitítani, s ez könnyen szemmel veréshez vezet. A havivérzés idején annyira telítve vannak nedvekkel, hogy fortyog a vérük. Lélegzéskor mérgező pára árad ki az orrukból és szájukból, és bárkit megbabonázhatnak. Hitük gyenge, és ez vezet a boszorkánysághoz. A kor egyszerű népe pedig úgy vélekedett: a nők egyszerűen csak gyengék, rosszak, hazugok és erkölcstelenek. A szexualitás a boszorkányjelenség lényeges része volt. Az ördöggel való nemi közösülés a boszorkány erejének fontos forrása, és az okozott csapások nagy része is szexuális természetű: impotencia, természetellenes szenvedélyek, a házasfelek közti viszály, esztelen szerelmek és terméketlenség. Érdekes, hogy az egyház cölibátusban élő szerzetesei milyen — szexuális torzításoktól, pornográfiától, szadizmustól hemzsegő — „tudós“ könyvet írtak. Az esztelen állítások alapján később több tízezer nőt gyilkoltak meg ártatlanul a keresztény egyház zászlaja alatt. Az egyház a középkorra tudományos elmélet szintjére emelte a nőgyűlöletet. A boszorkányüldözés ugyanis a nőgyűlölet szervezett és hatásos megjelenési formája volt! A boszorkányüldözők között pedig ott találhatóak a kor tanult emberei, művelt férfiak, magas rangú hivatalnokok, akik kezében jelentős hatalom összpontosult. Az üldözöttek gyakran olyan átlagemberek voltak, akiket vagyonuk megszerzése érdekében kínoztak és égettek el. A dolog érdekessége, hogy a börtön és a bíráskodás költségeit az elhunyt „boszorkány“ rokonaival fizettették meg — és ebben a jogászok és bírák által másnap tartott, a jó munkáért járó lakoma is többnyire benne foglaltatott. A zsákmány elosztása változott, de a hagyományos arány szerint egyharmad jutott a Vatikánnak, egyharmad a helyi inkvizítornak, egyharmad pedig a helyi városi tanácsnak.