Amennyiben valóban megtesszük az erőfeszítéseket, és meghozzuk az áldozatokat, hogy elválasszuk magunkat ezektől a dolgoktól, akkor egy csodálatos bizalom lesz bennünk afelől, hogy valóban Magának, Istennek vagyunk a gyermekei. Egy természetes szülő ösztönszerűen gondoskodik a gyermekéről, amikor az beteg. Valóban nehéz volna akkora hitre jutnunk, hogy elhiggyük, hogy a mi Mennyei Atyánk sokkal inkább meg fogja ezt tenni értünk ? Tény, hogy a varázslóknak (boszorkányoknak) csak azokra az emberekre van kihatásuk, akik hisznek bennük. Amikor valaki elveszti szerettjét, elmehet egy médiumhoz, vagy boszorkányhoz és kérheti, hogy láthassa a halott személyt. A médium ekkor azt mondja paciensének, hogy hunyja be a szemét, és képzelje el az érintett személy arcát, amilyen pontosan csak tudja. A paciens ekkor az elhunyt egy fényképére fog összpontosítani, amelyre tisztán képes emlékezni. A médium ebben a helyzetben olvashat paciense gondolataiból, és egy kis túlzással beszélni kezd az elhunytról élethű szavakkal, olyannyira, hogy a paciens meggyőződötté lesz arról, hogy a médium valóban látta a halott személyt élve. Azonban még soha semmilyen megbízható bizonyítékát nem adták annak, hogy az a személy valóban életben lett volna ekkor. Azonban, ha a paciens ellenáll annak, hogy higgyjen, vagy engedelmeskedjen a médiumnak, akkor egyáltalán semmi eredménye sem lesz ennek az egésznek. A varázslóknak, akik általában megjelentették a fáraók vagy Nebukadneccar álmait, nem lett volna meg ez a felelősségteljes pozíciójuk, hacsak nem voltak meglehetősen sikeresek ebben a tevékenységükben. Kétségtelenül ezt a gondolat-olvasó technikájukat sokszor alkalmazták. Azonban, amikor Isten belépett azoknak az embereknek az életébe, akikkel ezek foglalkoztak, mint például, ahogyan működni kezdett a fáraók, vagy Nebukadneccar életében is, akkor ezek a mágusok elvesztették ezt a képességüket. Bálák bízott Bálám embereket megátkozó hatalmában - magas anyagi megjutalmazást ajánlott fel neki szolgálataiért, kijelentvén előző tapasztalatai alapján, hogy "jól tudom ... akit te megátkozol, átkozott lesz" (4Móz.22:6). Azonban Bálám, aki bizonyos szempontok alapján megfelelt egy varázsló papnak, úgy találta, hogy ez az ő természetszerű képessége elhagyta őt, amikor Izráel népével volt dolga. Az ilyen emberek egyáltalán nem rendelkeznek semmiféle erővel, amikor olyan emberekkel foglalkoznak, akiknek közösségük van az egy igaz Istennel, nem szempont, hogy milyen hírnévre tettek már szert sikereik révén, amikor más emberekkel foglalkoztak.

 

A gyakorlati jelentősége annak, hogy amikor kísértést érzünk arra, hogy felkeressünk egy ilyen varázslót, az hogy, akkor bizonyosan teljes hittel is rendelkezünk az ilyen emberekben. Nincs értelme felkeresni ezeket a varázslókat, ha csak nem a legjobbakat reméljük tőlük, és ők maguk is valószínűleg ugyanerre fogják helyezni a hangsúlyt. Az ilyen emberekbe, valamint az olyan erők létezésébe helyezett teljes hitünk, melyekről ők azt állítják, hogy a befolyásuk alatt állnak, azt bizonyítja, hogy teljes a hitünk hiányossága az igaz Isten mindenek felett való hatalmában. Amennyiben valóban hiszünk az imént említett feljegyzésekben a fáraókról, Bálákról és Nebukadneccarról, akkor nem lehetünk képesek felkeresni ezeket a mágusokat azzal a hittel, hogy azok bármilyen kihatással is lehetnek ránk. A példák, amelyeket mérlegeltünk, azt mutatják, hogy a mágusoknak nincs hatalmuk Isten emberei felett, akik közé jól tudjuk, hogy tartozunk, elhívásunk és víz alámerülésünk által. A boszorkányság egyértelműen úgy van minősítve Pál által, mint a "test cselekedete", ugyanabba a kategóriába tartozik, mint az eretnekség (hamis tanok), házasságtörés, paráznaság (Gal.5:19-21). Megjegyzi: "Ezekről előre megmondom nektek, amint már korábban is mondtam (tehát ez Pál prédikációinak egy hangsúlyos témája volt): akik ilyeneket cselekszenek, nem öröklik Isten Országát". Mózes törvényei között az ennek megfelelő parancsolat az volt, hogy minden boszorkányt, aki jövendőmondással foglalkozik (ez egy másik elnevezése a boszorkányságnak), és azokat, akik gyerekeiket elégetik, meg kell ölni (5Móz.18:10,11; 2Móz.22:18). Azok, akik elégették gyermekeiket, nem a tényleges boszorkányok voltak - a boszorkányok és a bálványimádások vezetői arra voltak kiképezve, hogy védelmet biztosítsanak a gonosz szellemekkel szemben, azoknak a gyermekeit, akik védelemben szerettek volna részesülni, el kellett égetni. Láthatjuk, hogy mind a boszorkányokat, és mind azokat, akik használták őket, meg kellett ölni, az Újszövetség alatt a büntetés ugyanezért a dologért, az Isten Országából való kizárás. A boszorkányok alkalmazása személyes érdekeinkért, egy olyan valami, amelyet Isten nem szeretne tőlünk, ha megtennénk. Minden döntésünkben szembekerülünk a Krisztusban való életünkkel, komolyan fel kell tennünk a kérdést önmagunknak, ‘Isten valóban azt akarja tőlem, hogy ezt tegyem? Ezt tenném akkor is, ha most Jézus mellettem állna?’ Isten boszorkányságért járó egyértelmű elítélésének tekintetében a válasznak nyilvánvalónak kell lennie - nem, Isten nem akarja, hogy ezekhez folyamodjak. Sámuel úgy határozza meg a varázslást, mint amely olyan, mint az "engedetlenség" (az eredeti héber szöveg magában foglalja azt is, hogy ‘provokáció’) Isten Igéjével szemben (1Sám.15:23). Istent ingerelni, amint azt Izráel is megtette a bálványokban és boszorkányokban való hite által (5Móz.32:16-19) bizonyosan hihetetlen/elképzelhetetlen számunkra. Isten szigorúan megparancsolta Izráelnek, hogy a kánaániakat és más népeket űzzék ki (5Móz 7:1), azok boszorkányságokban való hite miatt, amely oly iszonyatos volt számára, azonban ehelyett csatlakoztak hozzájuk e gyakorlatukban (5Móz.18:9-14). Tehát az új Izráelnek, melyet a víz alámerült hívők alkotnak, nem szabad az őket körülvevő gonosz világ dolgait cselekedniük, különben végül nem lesznek képesek örökölni az ígéret földjét Isten Országában. Azzal érvelni, hogy csupán a boszorkány az, aki alkalmazza a boszor-kányságot, és nem mi vagyunk azok, teljesen lényegtelen. Amennyiben abban reménykedünk, hogy a boszorkányság hatását érezni fogjuk magunkon bármilyen szinten is, akkor már ténylegesen elismerjük is azt. Isten áldjon mindannyiunkat, amint utunkat járjuk ezekben az utolsó sötét napokban, ebben a pogány világban, Isten világosságban, igazságban és dicsőségben tündöklő Országa felé.