Ez egy álom. Érzem.
Álmodom tovább. Félem.
Emlékek, ködbeveszett árnyak,
sötét és fény megtalálnak.
Kérdezni szeretnék, a szám néma,
álmodom még tovább - hátha -
a válaszokra várva.

Milyen lehet a semmi, az üres tér,
a Halál,
van-e fenn, vagy lenn - talán -
az Élet után?
Hallom-e az utca zaját,
a kocsik monoton moraját,
látom-e azt a kedves párt a sarkon,
a Lányt,
ki éppen a szívét adja át,
egy új szerelemben bízva,
fénylő szemeit a Fiúra ragyogva?
Hallom-e a zenét, a dallamot,
- mikor az aluljáróban -
reggel, édes hegedű hangja szól, vagy
délután, egy "művész" üvegeken dobol,
érzem-e, mikor tavaszi szellő simogat,
langyos eső mossa-e arcomat,
kell vívnom majd, magamért és
másokért kegyetlen harcokat?
Van-e harmatos fű, árnyékot adó fa,
milyen a virág, mely a szirmait bontja,
lesznek színek, zöldek, pirosak, kékek,
van-e hatalma ott is az írásnak, zenének?
Nyári hajnalon csivitelnek-e madarak,
bódítanak-e ott is édes szavak,
mondanak bókokat, csókolnak
remegő szájjal, mézízű csókokat?
Könnyeket ont-e bárki,
lesz ok , bármiért is sírni,
fájhat-e a szív csendben, halkan,
tudhatom, hogy élek-e vagy
meghaltam?
Már csak egy kérdésem maradt,
mi szívem legmélyéből fakadt:
Lesz-e, van-e ott szerelem?
Ki szeretett, s akit szerettem,
vajon, ott lesz-e Ő is velem?

Nem tudhatom - csak -
reménykedem. . .

Ugye tudod, milyen a hópehely;
Egy csodás égi tünemény, mely
Csupán vízből és hidegből van,
De egyszerű szépsége halhatatlan.
Mert, ha netán el is olvadt,
Mikor forró ajkadra hullott,
Száll köréd ezer másik,
S tested fényben pompázik.

Addig nincs baj, míg szíved látja
Ezt a világot, s szemed nem bántja
A fény, mit érted ont a természet,
Remélem ezt te is megérzed.

Hiszen a víz maga nem szép,
Hacsak a hideg közbe nem lép.
Úgy, ahogy te rám találtál,
S egy időre szívedbe zártál.
De, mint ahogy a hideg is eloszlik,
A legforróbb szerelem is elmúlik.
A pehelyből -így esett-
Ismét egyszerű vízcsepp lett...

Ha rád gondolok,
Szívem jobban dobog.
Ha arcod nézem,
Lelkem tűzben lobog,
Bevallottam, hogy szeretlek,
S ezt nem kellett volna,
Hisz tudtam szenvedés, ez életem sorsa!
Nélküled életem üres, nincs értelme!
Tudom neked így jobb, nem nyaggatlak érte!
Nekem elégegy szó, csak annyi, hogy:VÉGE!!

Éjszaka nélküled

Ez az első éjjel, hogy nem vagy mellettem,
És hogy csókjaiddal, nem kényeztetsz engem,
Nem csókolsz hisz enyém,
Nem vagy soha többé,
De én szeretlek Téged,
ÖRÖKKÖN ÖRÖKKÉ!!

Gondolatok...

Gondolatok amik bennem élnek, érzések melyektől félek, soha nem szűnnek,S nem múlnak, vérző szívembe kést szúrnak, de mintha nem történne semmi, csak újabb érzések, régi emlékek, előtörnek, mint a tornádók zúznak, törnek, ha tudná, hogy mit érzek, elmondani nem merem, miatta könnyes a szemem, így nem is teljes életem, nincs mit tenni, ez van ezt kell szeretni...