Démonok nyomában

Démonok. Naponta halljuk a szót, újságból, metaforákból, hasonlatokból, mégsem biztos, hogy tudjuk, mit jelent a szó pontosan. Ki ezt, ki azt ért a démon szó mögé. Ki szerint a sátán maga, ki szerint csupán egy szellem. Van, aki hisz bennük, van, aki nem. Sokak szerint ártó, mások szerint szövetséges. Arábiában például napnyugta után nem szabad vizet kiönteni az udvaron, mert ha véletlen egy démont találunk el az esti szürkületben, bajt hozunk a házunkra.

Démonok a görög panteonban

A görögöknél "damionész"-nak hívták, és a rossz szellemek gyűjtőneve volt. Korábban - Homérosz idejében - ezt a szót csupán a "természetfeletti" egyetemleges kifejezésére használták Később (Platón után) azonban megtelik kellemetlen töltéssel és a "Damion"-okat ekkorra mát a betegségek okának tekintették. Főleg az elmezavarokért tartották felelősnek őket, de gyakran a járványok terjedéséért is démonokat okoltak. Voltak olyan nézetek, hogy a démonok az Isteniek és az emberek régiója közt élő köztes világ lakói. A démonok eszerint megosztják az emberekkel az ösztöneiket és indulataikat, megidézhetők és sajátos nyelvezetük van. Sőt, az élelmiszerekkel is be lehet vinni démonokat a szervezetbe.

Az elemek démonai

A tűz, a víz a levegő és a föld démonai különleges erővel bíró, ősi erőt testesítenek meg. Az anyagdémonok, melyek növényekben kövekben laknak, általában kisebb erejűek, és a későbbi mitológiákban már az is felmerül, hogy szándékaik nem csupán ártó lehet, hanem - általában, ha önös érdekük is úgy kívánja - segítenek a jókon, az igaztalanul szenvedők mellé állnak, vagy bosszút állnak azokon, akik igazságtalanul cselekszenek.

A XX. Századi európai démonkép

A démonok -mondja 1968-ban a német Zwernemann - testetlen, megszemélyesített és többnyire halhatatlannak vélt, természetfölötti hatalmak. Saját akaratuk van és korlátozott képességeik. Kapcsolatba hozzák őket tárgyakkal, helyiségekkel, természeti jelenségekkel, vagy tevékenységekkel. Mágikus praktikák, valamint kultikus cselekvések révén lehet befolyásolni őket. A javukra kevés jó tulajdonság írható, ami gyakorlatilag elhanyagolható. A démonok kultuszáról is érdemtelen beszélni szerinte, mivel minden démon kultuszhoz jut, ha emberek megkísérlik megidézni őket, vagyis közvetlen kapcsolatba akarnak lépni velük. Erre akkor kerül sor, ha az emberek letelepednek valamelyik démon által befolyásolt területen, vagy ott kívánnak tevékenységbe kezdeni. Akkor is sor kerülhet azonban rá, ha a démon maga jelenik meg az ember előtt. A név, vagy tartózkodási hely szerint megkülönböztetett démonkultuszok a leggyakoribbak.

A zsidóság démonai

Lapozzuk fel a Biblia Ótestamentumát L. Mózes 4,1-4 -nél. Ebből látjuk a lázadás tanát. Azoknak az angyaloknak a végleges mélybe zuhanásával foglalkozik, akik áthágták a teremtés rendjét és démonokká lettek. Ebből alakult ki később a keresztények démontana is, amit még tovább árnyalt a dualizmus elmélete, ami szembeállította a fény és sötétség birodalmát egymással.

Démonok a néphitben

A démonok a magyar és a környező országok néphitében mindenhol ártó szándékúak. Különböző alakokat ölthetnek, de leggyakrabban testetlenek. Megszállják, kölcsön veszik az embert, a kereszteletlen csecsemőket, vagy a lábasjószágot. Betegséget okoznak, amit a pap, a szentelt víz, vagy a pogány mágikus ráolvasás űz ki az emberből. A démonoknak hívei is vannak, akik szövetségesükké fogadják, segítséget remélve ettől. Szent Ágoston szerint is minden betegségért a démonokat kell okolni.

A démoni képességek birtokosa gyakran olyan betegséget kap, ami a tudatállapot olyan módosulásával jár, hogy képessé válik "lehetetlen dolgokra", vagy a jövendő eseményeinek megjóslására. Befolyásolhatják az időjárást, de a démonnal való paráznaság bűnébe is eshetek. Ezekre a babonás tanokra alapult a középkori boszorkányüldözések filozófiája is. Az utóbbi időkben a népi és városi nyelvhasználatban a démonok a sátán szolgái. Szellemlények. Vannak akik magával a Sátánnal azonosítják.
A varázslókönyvek démoni nevei
A "bölcsek kövét" kereső szabadkőműves és más alkimista csoportokba tömörülő társaságok varázskönyveiben sok olyan bibliai, vagy más mitológiai démonikus név maradt fenn a köztudatban is, amiket meg lehet idézni segítőnek. Asmodi, vagy Asmodeus neve ősi, de újonnan is képeztek neveket, például Lucifer, a Fényhozó nevéből párhuzamot vonva "a fénytől megfutamodó" jelentésű Lucifuge. A legismertebbek közül említsünk még néhányat:
Lilith, Forkas, Marchocias, Mefisztofelesz, Behemoth, Beliál, Belzebub, Astaroth, Belfegor, akiknek a megtestesülései, nevei az irodalomban és más művészetekben is gyakran megjelennek.

Csinos és ijesztő démonok
A 16. századi "Faustus népkönyvben" így képzelték el a démonalakokat:

Beliál egy szénfekete cammogó medve alakjában jelenik meg. Nagyok a fülei és orrával egyetemben égő piros színűek. Erős fogai vannak és három erős repdeső szárnya nő ki a nyakából. Farka hosszú.

Lucifer sudár alakú férfiú, bozontos és bolyhos, olyan színű, mint a veres mókus. A farka pedig tőle egészen messze nyúlik.

Belzebub haja testszínű, ökörfejű, két rémítő füllel, mely bolyhos és bozontos is. Tehénfarka van, és két nagy szúrós zöldessárga szárnya, mely felett tűzcsóvák repdesnek.

Lilith a gonosz női démon. A vihar démona, elemi erejű. A hagyomány szerint Ádám első felesége. A talmudban éjjeli szellemként bukkan fel, a kabala szerint pedig a férfiak csábítója és a csecsemők fojtogatója.

A démonok elűzése

Az ókortól napjainkig ugyanazt a módot javasolják a hozzáértők. Talizmánokat, mágikus pecséteket, szakrális cselekvéseket, varázsigéket alkalmaznak mind a megidézéshez, mind pedig a démonok által okozott "rontás" levételéhez, vagy a rontás megelőzéséhez. Alkalmas a szentelt víztől a fokhagymán át az ezüstig, a gyertyától a tűzön át a keresztig és a pentagrammáig sok szimbólum és tárgy.

A démonok világa valós is lehet. A kirándulás a démonok közé pedig nem veszélytelen. Aki mégis megpróbálkozik vele, ne csupán elemózsiát vigyen az útra, hanem vértezze fel magát a legnagyobb tudással, ami nem szerezhető be könyvekből.